Úgy kezdődött, hogy... - 1. rész
Úúúúgy fáj a nyakam, nyöszörgött a kollégám, már sokadszor nekem.
2014-ben úgy kezdődött minden, hogy...
Telefonos behajtóként az volt a feladatom, hogy felmondjam a nemfizető ügyfelek szerződését. Egy alkalommal, amikor a nyomtatóhoz sétáltam kiengedni az általam készített dokumentumokat, és csak bámultam ki az ablakon egy férfi hangot hallottam:
- Nagyon ráérsz? - jött a kérdés.
- Olyan nagyon annyira nem. Van kb. 2 percem.
Nem voltam valami menő és nyerő a személyes kontaktusokban, eszmecserékben. Nem véletlenül választottam azt a munkakört, amiben oly sokáig dolgoztam. Nem erőltettem, ami nem ment, de azért nem fordultam el bunkó módon, ha hozzám szólt valaki.
Közvetlenül a háta mögé léptem és automatikusan a vállaira tettem a kezeim. Tudtam, hogy mindenkinek jól tud esni, ha egy kicsit megnyomkodják a csuklyás izmait.
- Ó, ez marha jó, abba ne hagyd! - sóhajtott fel kicsit hangosabban is, mint az szerintem illendő lett volna.
- Cssssss, csendesebben!
- Mmmmmmm. - halkabban már, mint korábban, de azért tovább nyöszörgött.
Nem bírtam ki vigyorgás nélkül.
Néhány alapvető dologgal voltam csak mindössze tisztában, mint hogy a gerincre nem gyakorolunk nyomást, csak a mellette futó izmokat szabad masszírozni, stb.
Azonban a 2 percből 5 lett, mert történt valami érdekes.
Ahogy masszíroztam a vállait egy szokatlan és furcsa érzés kerített hatalmába. Annyira nem voltunk rosszban, hogy ne mondjam ki hangosan a gondolataimat:
- Mi a fészkes fene nyomja ennyire a vállaidat? Tiszta görcs vagy. Valami nyomaszt?
- Ezt meg honnan? - jött kapásból a reakciója.
Attól, hogy face to face nem voltam valami szuper, azért az emberekhez értettem már valamicskét.
Persze ott és akkor nem volt arra lehetőség, hogy kibeszélje magát.
Ha még nem láttál sose ilyen jellegű egylégterű irodát, akkor elárulom, hogy kb. 30-40 fő összetömörítve 4 fős asztalokhoz, nyomtatók, telefonok, 3 féle rádióállomás bír azért egy elég magas alaphangzavart csinálni, nem beszélve a nyitott fülekről.
- Én el akarok hozzád menni. - tört ki belőle ez a mondat, amire nem volt hirtelen válaszom.
- Minek?
- Masszázsra.
Na, azért itt már mégis csak felröhögtem.
- Te nem vagy normális.
- De, de. Egy órás hátmasszázst akarok tőled.
Nem bírtam komolyan venni. Szó nélkül ott hagytam, és visszaültem a helyemre.
Továbbra is azt gondoltam, hogy nem komplett. Van éppen elég hivatásos masszőr, én is tudok egyet ajánlani. Hagyjon engem békén, nem értek én ehhez. Meg egyébként is..
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben a következő szerződést vettem górcső alá.
Az irodai munkának van egy olyan előnyös oldala, hogy hiperszuper sebességgel lehet e-mailt küldeni. Így hát ott folytatódott a megkezdett beszélgetés.